...és egyéb állatok társaságában épül a házunk. Gyorsan és biztosan:-) Milyen jó ezt leírni. Ritkán írok , de belül magunkban mindent megjegyzünk. Nem is kell leírni. Pontosan ma reggel mondtam a férjemnek, hogy milyen vicces, még én is el tudnám sorolni, hogy a munkálatok milyen sorban következtek. Talán röviden. A házon már több hete tető van, a villanyász végzett , a belső vakolással tegnap végeztek. A gépész holnap jön (újra) és folytatja a szigetelés utáni teendőit, ami a vízvezeték rendszert és a fűtési rendszert jelenti. Jövő hét szerdára elkészül az ajzatbeton. Augusztus 3-án hozzák az ablakainkat és beépítik a bejárati ajtóval együtt. És ekkor zár lesz a házon! Otthonunk lesz újra. Már rettentően hiányzik. ötödike és tizenötödike között felkerülnek a burkolatok, majd a szaniterek is. A nagy gond e pillanatban egy festő aki hajlandó lenne glettelni. Olyan árajánlatot kaptunk a teljes ház glettelésére, festésére, hogy csak kacagni tudtunk...Az egész építkezés alatt ez az első komolyabb megakadásunk. Ennek örülhetünk azt hiszem. Ami a lányeg, hogy augusztus közepétől remélhetőleg miénk a pálya. A festést saját magunk intézzük, hiszen nem ez az első próbálkozásunk. Gyakorlott festők vagyunk. :-D mármint a férjem.
Augusztus végén költözünk. !! Munka még marad bőven természetesen, de ha ott leszünk majd szépen elkészül minden.
Én már nagyon-nagyon kíváncsian várom, hogyan alakul az otthonotok.
VálaszTörlésAranyos vagy, köszönöm. tervezem ám a nagy visszatérést, csak most rettentően sok más dologgal kell foglalkoznom.
VálaszTörlésKíváncsian várlak már én is!
VálaszTörlésSikerült mindent elintézni? Beköltöztetek már?