Az állatainkról 1rész

Akinek van megérti akinek nincs talán csodálkozni fog, de a vekünk élő állatok egy idő után (eléggé hamar) a család részévé válnak. Na persze egészséges keretek között nem tekintjük őket ember-családtagoknak, de részesei lesznek életünknek.

Nálunk a kutya ügy már több mint öt éve kezdődött. Akkor még nem házban éltünk, így nem akartunk nagy kutyát. Illetve akartunk, mert emberem azt mondta az a kutya amihez nem kell lehajolni. A körülmények azonban meggyőztek minket így a Beagle mellett döntöttünk. Róla tudni kell, hogy falkakutya. Ez látszik is Brúnón akkor boldog ha mindenki otthon van. Eszter lányom szokta mondani, hogy anya készítsétek fel Brúnót, hogy megyek haza, mert rosszul lesz az izgalomtól ha váratlanul meglát. :-) Tényleg így van. Esztit ritkán látja, és alig kap levegőt a boldogságtól, ha megérkezik a leánykánk.   

Marci fiúnk is vidéken tanul. (jja bocs mi lakunk vidéken, Marci GYőrben tanul) és bizony péntekenként is nagy az öröm, ha megérkezik.

Itt ráfeküdt este a gyermek lazán ledobott táskájára, mondván így nem tud elmenni itthonról.

Ezen a képen egy sportos, aktív vadászkutya látható:-)

Azok kedvéért akik még a fajtaválasztás előtt állnak el kell hogy mondja, a Beagle nehezen viseli a magányt. Persze minden kutya szereti a gazdi közelségét, de ez a fajta fokozottan rosszul tűri ha egydül van. Egy kicsit hajlamos a szökésre is, igazi szabaduló művész, de hatalmas szíve van és a családjáért rajong.